Tartalom és marketing a blogszférában

tartalom marketing blogVan valami igazság Alberd Yollaka tézisében, hogy az információbőség is legalább annyi nehézséggel jár, mint az információhiány. A jeles finn internetkutató (aki a Yollaka-sejtés megfogalmazójaként lett ismert az információelmélettel és tartalommarketing megoldásokkal szakmai szinten foglalkozók körében) ezt a megállapítását a Google találatok első helyén szereplő adatok releváns/irreleváns arányából szűrte le. Vannak hasonló tapasztalataim.

Amikor 2002-ben blogolni kezdtem, néhány hét múltán már elég jól átláttam a magyar nyelvű blogoszférát. Tudtam, ki az, aki mindig friss információkat szed össze (Polner, ZenTaxi), kinek vannak eredeti gondolatai (Andrassew, Onagy) és kit érdemes utánozhatatlan stílusa miatt olvasni (Diurnus).

A következő években eléggé megszaporodtak a magyar nyelvű szakmai és/vagy marketing célú, illetve én-blogok, de úgy 2005. őszéig még sikerült képben maradnom. Írtam a NolBlogba, népszerű blogom volt a Blogter rendszerében, majd a BlogHu is befogadott. Ugyanezeken a helyeken olvasgattam a portálok meghatározó blogjait, követtem a klasszikusokat és elég hamar észrevettem, ha felbukkant egy új, színvonalas, “tematikus” blog.

Tartalom és marketing a blogszférában

Azután a BlogHu elterjedelmesedésével egyre több lett a követésre érdemes blog és egyre kevesebb a blogok követésére fordítható időm. Egy ideig  használható szűrőnek tűnt a HVG Goldenblog projektje, de idővel be kellett látnom, hogy túl gyorsan változik ahhoz a  blogszcéna, hogy évi egyszeri válogatással tartós, használható eredményt lehessen elérni.

Kipróbáltam, de számomra nem váltak be szűrőnek a blogszolgáltató-nyitóoldalak sem. Egyértelműen a legjobban szerkesztett közülük a BlogHu nyitóoldala volt Index-rásegítéssel, de kínálat általában elég messze áll attól, ami engem érdekel. Tekintve kényes ízlésemet, ez természetes is.

Tovább rontott a helyzeten a Tumblr és a többi mikroblog szolgáltatás, kétségbeejtően áttekinthetetlenné tették a terepet. (Talán azért is olyan sikeres itthon a Tumbler, mert önálló klubot/szektát alkot a blogoszférán belül.)

Lehet, hogy reménytelenül régimódi vagyok, amikor arra gondolok, hogy mégis követnem kellene a fontos magyar blogokat. Közben tudom, hogy ahogy a weben az újságokat sem követi az ember (hanem innen-onnan felcsipegetett cikkeket olvas), a blogok követése is afféle régimódi szokás. Nem elég, ha követem a Google Reader megosztásokat, a Facebook és Twitter linkajánlásokat?

Elvileg igen – gyakorlatilag nem. Már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy a magyar blogokban ritkaság a többi blogokra való hivatkozás. Féltékenység? Nem hinném. Talán idegen az a fajta információmegosztás a mi kultúránknak. Érdekes eredmények születnének, ha valaki összehasonlítaná néhány nép átlagos hivatkozási hajlandóságát?

Kezdetben mintha a Twitter cáfolta volna ezt az elméletemet, mostanra viszont ott is nagyon lecsökkent a tovább passzolt információk (ReTweet) száma. A hazai twitter-kultúra inkább a csetelésnek kedvez. A Fészbukon sem egymást, hanem az influencereket osztjuk meg leginkább. Ez egyfajta optimalizált blogtartalom-marketing, vagy mi. Yollaka sem tudott rá jobb szót.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: